J. Goldenlane: Napnak fénye – Aisha

“– Közvetlen információkra van szükségünk a császár szándékait illetően – kezdett bele Thomas Clerk. – Vagy legalább személyes adatokra, hogy kiegészíthessük ezt a pokolian hiányos jelentést – bökött a lapmonitorjára, amin az új császárról szóló pszichológiai jelentés állt.
– Ezért nekem meg kell vele ismerkednem, és el kell bűvölnöm.
– Pontosan.
– Negatív. Soha nem jutok a közelébe.
– Holnapután kijön a palotájából. A városházán bált adnak a tiszteletére. Ott megismerheted.
– Be se engednek. Ha csak a közelébe megyek egy fémdetektornak, azonnal felharsan a vörös riadó, és két lábbal rúgnak ki, ha nem egyenesen a börtönbe kerülök.
– Ne tegyél úgy, mintha nem tudnál bolonddá tenni egy primitív fémdetektort. Amúgy pedig ausztrál állampolgár vagy, nem zárhatnak be csak azért, mert van benned némi fémbeültetés.
– „Némi” – ismételte élesen Aisha. – Tudod, hogy erre a kérdésre milyen érzékenyek. „Ne keverjük az embert a gépekkel.” Lehet, hogy jog szerint nem bánthatnak, de mi van, ha a tömeg meglincsel, ott, helyben a bálon, csak mert kiderül, hogy a hallójárataimban van pár gramm króm? – kérette magát a nő unott hangon, de a nagykövet biztos volt benne, hogy egyszerűen csak nem tetszik neki a feladat.
– Most te esel túlzásokba. Nem lincselnek, rohamosan csökken a kiberbeültetések ellenzőinek száma a Birodalomban. Állatokba például már évek óta szabad beültetni, és bizonyos, életveszélyes esetekben emberbe is. De hogy véletlenül se legyen baj, beviszlek külön, a diplomáciai belépőmmel. Egy kísérőt vihetek. Te leszel az.
– És ha ott vagyok? Ott mindenki a császárt akarja majd, mindenki. Az idétlen tinédzserektől az éltes nagymamákig mindenki ott fogja billegetni magát, hogy felfigyeljen rá őfelsége.
– Mindnél jobb vagy. Kapcsolatot építesz ki a császárral, és elbeszélgettek. Közben megtudsz róla mindent, amit csak lehet. Eddig védett életet élt a palotában, nem fértünk hozzá. Nincs róla tisztességes pszichológiai anyagunk, vakok vagyunk vele szemben, tehát minden apró szilánk értékes. Egy rövid, kötetlen beszélgetéssel te már rengeteg adatot hozhatnál róla. Ha nagyon jól jön össze, talán még meg is kedvelteted magad, és később a meghívásával bejutsz a palotába. Ez lenne a főnyeremény.
– Ne álmodozz róla – legyintett unottan Aisha, de ezen a ponton a nagykövet felemelte a hangját.
– Ezért kértelek át Alice Springsből, ezért az egyetlen ügyért!
– Én pedig örömmel jöttem, mert már borzalmasan untam magam a fővárosban, ezt is tegyük hozzá. Nem lennék itt, ha nem akarnám – figyelmeztette a nő hidegen, ami kicsit visszafogta a nagykövetet.
– Akkor mi most a baj?
– Nem mondom, hogy nem elég nehéz, nem elég veszélyes, vagy nem elég fontos ez a feladat, csak… Kicsit sablonos. Légy szép, mosolyogj édesen, csábítsd el a fontos embert! A legrégebbi sablon.
– A fenébe a kényes ízléseddel, Aisha, de rendben! Ne szaladjunk előre, maradjunk csak az első lépésnél. Menj el a bálba, és próbáld meg elérni, hogy fél percen át kötetlenül beszélgessen veled a császár. Ennyi és semmi több!
– Ennyi és semmi több – ismételte színtelen hangon a nő, majd csak elmosolyodott, egy végtelenül gúnyos, apró kis mosollyal. – Azért te nem bánnád, ha az ágyában ébrednék!
– Ennyire jó eredményre még tőled sem számítok – szögezte le a nagykövet túlzó komolysággal, majd ő is elmosolyodott. – De be kell vallanom, ha sikerülne, örülnék!
Aisha megvetően elhúzta a száját.
– Nem. Nem esetem az önálló akarattal nem bíró politikai báb. Egyébként is, mindössze a kínai császár, ez nekem kevés.
– Hol találsz ennél többet? – csodálkozott rá látványosan a nagykövet, de látszott, hogy ezt most már ő is csak tréfának veszi.
– Hát, ha nincs jobb a láthatáron, akkor esetleg bedobom magam – állt fel a fotelből Aisha, és teljes tökéletességének tudatában magabiztosan felszegte a fejét, tekintete a palota fala felé fordult. Oda bejutni kívülállóként gyakorlatilag lehetetlen. Tehát neki való feladat, mosolyodott el még utoljára.
Vigyázz, te idealista gyerek, aki a véletlen szeszélye folytán császárrá váltál, jövök!”


, , ,

5 hozzászólás - szólj hozzá te is a fórumon!

    • Raon

      alister

      Az egyik (ha nem) a legjobb vámpírregény. :)

      Dicséretes jóízlésre vall ilyet állítani. :)
      (de komolyra fordítva: kellemesen meglepett, hogy így látod - és egyetértek)

    • alister

      Az egyik (ha nem) a legjobb vámpírregény. :)

    • Raon

      ati

      Szenzációs könyv lesz sztem..Kell!

      Jó döntés, nem fogod megbánni. :)

    • ati

      Szenzációs könyv lesz sztem..Kell!